AAL- és eVITA-témájú hallgatói projektek
Tartalomjegyzék |
Tevékenységfigyelő alrendszer
TODO
Tevékenység elvégzésére emlékeztető alrendszer
"Kössön csomót a zsebkendőjére!" – ki ne ismerné a feledékenység e klasszikus ellenszerét? A baj csak az, hogy a technológiaváltás következtében ma már nem használható: ki tudna csomót kötni a pézséjére?
Mindenki használ valamit: noteszt, naptárt, falitáblát, ragasztós cetliket, különféle helyekre elhelyezett cédulákat, a korral haladók Outlook vagy Google naptárt, vagy a mobiltelefonjuk naptárát stb. A többségükkel az a legnagyobb baj, hogy passzívak: nem dörömbölnek, ha nem figyelünk rájuk, és nem is várják el, hogy a dolgunk végeztével nyugtázzuk az adott teendő elvégzését. Idős, egyedül élő személy esetében a tennivalók feljegyzése is gondot jelenthet. Az említett megoldások arra is ritkán adnak módot, hogy távolról ellenőrizzük: akit figyelmeztetni kellett, elvégezte-e, amit kellett.
Egy nagy integráltságú rendszerben a rendszeres (gyakran rutin)teendők elvégzésére figyelmeztető alrendszernek lennie kell. Különböző fontosságú és rendszerességű bejegyzésekre és ezek különféle biztonsági fokozatú nyugtázására kell lehetőséget adnia. Távolról is elérhetőnek kell lennie: bejegyzéseket kell tudni beleírni, a nyugtázási naplót olvasni stb.
Napi, heti, havi, éves rendszerességű, illetve alkalmi teendőkre gondolunk, köztük nagyon triviális emlékeztetőkre is (olyan formában megfogalmazva, hogy ne legyenek sértőek, megalázóak):
- Reggeli tisztálkodás
- Reggeli torna
- Gyógyszerek beszedése
- Egészségügyi mérések (testsúly, vérnyomás stb.)
- Ivás, evés
- Séta, kirándulás, egyéb testi aktivitás
- Bevásárlás, ebédrendelés
- Főzés vagy melegítés
- Ügyek, pénzügyek intézése, telefonok
- Szellemi és testgyakorlatok végzése
- Takarítás, mosogatás, mosás
- Esti tisztálkodás
- Háziorvos, szakrendelés felkeresése
- Receptiratás, gyógyszerek kiváltása
- Születésnapok, névnapok
- Meghívások, látogatások, utazások
- Stb.
Különösen fontos a gyógyszerszedésre emlékeztetni a pácienst (és a beszedést valamilyen módon ellenőrizni), ui. nemzetközi felmérések szerint pl. a telefonos figyelmeztetés háromszorosára növeli a beszedési gyakoriságot (25%-ról 75%-ra); ezáltal a gyógykezelés hatékonysága jelentősen nő. A rendszernek alkalmasnak kell lennie arra, hogy több csatornán is emlékeztessen, illetve fogadja a nyugtázásokat: pl. Silvergate-terminál, személyi számítógép (PC), mobiltelefon, tévékészülék, LED-sor, speciális nyugtázó nyomógombok.
A rendszernek módot kell nyújtania arra is, hogy egy lakásban, lakóhelyen élő több személynek is személyre szóló figyelmeztetéseket küldjön, és külön-külön fogadja a nyugtázásokat.
Szellemi frissesség alrendszer
Az értelmi és tanulási képességek bizonyos fokú csökkenése, a rövid távú memória kisebb zavarai az idős kor velejárói. A közeli hozzátartozók, barátok, sőt gyakran az orvosok számára sem egyszerű annak felismerése, hogy természetesnek tekinthető mértékű mentális hanyatlásról, pszeudodemenciáról vagy valódi demenciáról van-e szó. Az előbbiek különféle népszerű szellemi gyakorlatokkal – pl. rejtvényfejtéssel, logikai játékokkal – a közvélekedés szerint lassíthatók. Az értelmi képességek mérésére különféle teszteket dolgoztak ki az 1930-as évek második felétől kezdve (vö. [http://www.encyclopedia.com/doc/1O87-RavensProgressiveMatrices.html Raven progresszív mátrixok]), amelyeket a „normális” szellemi hanyatlás és a demencia mérésére is alkalmaznak. Érdekes módon ezek a tesztek általában nyomtatott formában állnak a szakemberek rendelkezésre, számítógépes, objektív mérésre is alkalmas változatuk ritka. Az on-line elérhető kivételek közé tartoznak a Cambridge Cognition [http://www.cantabelect.com/cantab/site/cantabtests.acds?context=1306526&instanceid=1306527 CANTAB-tesztjei].
Magyarországon a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika munkatársa, Dr. Csukly Gábor készített játékos számítógépes teszteket az értelmi képességek hanyatlásának mérésére.
A számítógépek terjedésével nemcsak a fiatalok, hanem az idősebbek körében is nő a számítógépes játékok (pl. kártyajátékok, betűjátékok, logikai játékok) népszerűsége. A játékok és tesztek kombinálásával olyan eszközt adhatunk az idős korúak, hozzátartozóik és orvosaik kezébe, amely segítheti a szellemi frissesség megőrzését, illetve az értelmi képességekben bekövetkező kóros változások felismerését. A Silvergate-112 rendszerben alkalmazandó érintőképernyős terminál alkalmas eszköz ilyen alkalmazások futtatására.
Nem szükségszerű, hogy a rendszer orvosilag hitelesített méréseket végezzen, elegendő, ha (1) szórakoztatja és aktivizálja a pácienst; (2) tájékoztató jelleggel felhívja a hozzátartozók és az orvos figyelmét a szellemi képességek valószínű változására; (3) figylmeztet a páciens általános aktivitásában, érdeklődésében bekövetkező jelentősebb változásokra.
Érzékelők (mérőkészülékek), beavatkozószervek illesztése
Nagypontosságú konyhai mérleg
Az elfogyasztott étel és ital fajtájának és mennyiségének nyilvántartása, különösen a speciális diéta betartására kényszerülőknél, fontos kiegészítő információt nyújthat mind magának a közvetlenül érintettnek, mind pedig az orvosának, hozzátartozóinak, edzőjének, ezért az olyan konyhai mérleg, amelyet számítógéphez lehet csatolni, sokféle módon felhasználható lehet.
A projektben alkalmazott konyhai mérleg abban különbözik a boltokban kapható digitális konyhai mérlegektől, illetve a speciális diétás mérlegektől, hogy soros vonalon keresztül számítógéphez csatlakozhatható, a mért adatok kiolvashatók, egyes paraméterek beállíthatók.
Műszaki adatok
Az SI-132 nagypontosságú digitális mérleg műszaki adatai:
- Méret: 200x200 mm2 lapfelület.
- Szenzor: 3 kg méréshatár, 0,1 g felbontással.
- Kommunikáció: RS232-es soros port (opcionális Bluetooth csatolóval).
- Tápellátás: villamos hálózatról 230V-os adapteren keresztül vagy elemekkel.
Feladatok
- A mérleg számítógépes illesztő programjának specifikálása és elkészítése.
- Egy olyan „diétás” szoftver elkészítése, amellyel a számítógépen futó feldolgozó program a mért étel (esetleg ital) fajtájának ismeretében nemcsak az összes tömeget tárolja, hanem az egyes összetevők tömegét is kiszámítja, összegzi és hosszabb időn át nyilvántartja. Természetesen ehhez meg kell oldani, hogy a mért étel- és italfajta megnevezhető legyen, és nyilván kell tartani az egyes étel- és italfajták összetevőinek részarányát is egységnyi tömegű termékekben.
- Ötlet: a mérendő élelmiszerek vagy kész ételek listáját a TV képernyőjére íratjuk ki, és pl. egy Wiimote távvezérlővel választjuk ki a megfelelőt.
- Ha a megadott élelmiszer nem ismert, akkor ezt jelezni kell, és opcióként fel kell ajánlani az összetevők százalékos megadásának lehetőségét is.
- Ha a készüléket az érintett személlyel közös háztartásban élők közül mások is használhatják, akkor a használat előtt azonosítást kell kérni. Az azonosítás történhet billentyűzeten keresztül, esetleg beszéd vagy RFID útán. Mindegyik azonosítási módszer kidolgozásra vár.
- A diétás szoftver mint mintaszolgáltatás integrálása a Silvergate-112 rendszerbe.